Vakáció! A rendes szabadság kiadása

1__120x_kg

A rendes szabadságnál nem csak a mennyiség fontos. Azt is tudni kell, hogyan lehet hozzájutni a szabadsághoz, azaz milyen szabályok alapján lehet azt kiadni-kivenni. Az új Munka Törvénykönyve (Mt.) e tekintetben is hoz fontos változásokat.

. . . → Olvassa tovább: Vakáció! A rendes szabadság kiadása

Orbán: a jogszabály nem teljesen a kormány szándékát tükrözi

Budapest, 2011. december 13., kedd (MTI) – Az új munka törvénykönyve nem száz százalékban a kormányzati szándékot tükrözi, ugyanis az érdekképviseletekkel létrejött megállapodás között olyan pontok is vannak, amelyekkel a kabinet nem ért egyet – mondta a miniszterelnök a munka törvénykönyvéről szóló javaslat keddi záróvitájában, az Országgyűlésben.

. . . → Olvassa tovább: Orbán: a jogszabály nem teljesen a kormány szándékát tükrözi

Elfogadta a parlament az új munka törvénykönyvét

A képviselők az MSZP kezdeményezésére név szerinti szavazással fogadták el a jelenlegi – 1992-ben hozott – törvényt felváltó jogszabályt, amelyre az ellenzéki frakciók nemet mondtak. Az alapszabadság húsz nap marad. A munkáltatóknak évente hét munkanap szabadságot legfeljebb két részletben a munkavállaló kérésének megfelelő időpontban kell kiadniuk. Az új törvény alapján a védett kor továbbra is az öregségi nyugdíjkorhatár betöltését megelőző öt évre vonatkozik, azonban a
. . . → Olvassa tovább: Elfogadta a parlament az új munka törvénykönyvét

Fegyelmi büntetések

Minden munkahelyen vannak fegyelmi problémák. Legyen mégoly alapos a kiválasztási eljárás, működjön akár a legkorszerűbb teljesítmény-értékelési rendszer, mindig vannak munkavállalók, akik nem megfelelően teljesítik kötelezettségeiket (pl. igazolatlan hiányzás, italozás munkaidőben, utasítás jogellenes megtagadása, összeférhetetlen viselkedés kollégákkal, ügyfelekkel stb.). A munkáltató joga, hogy ilyen esetben “fegyelmezzen”, amelynek azonban szigorú törvényi korlátai vannak. Ezek a keretek jelentősen módosulnának az új Munka Törvénykönyve tervezete szerint.

Tovább a HR
. . . → Olvassa tovább: Fegyelmi büntetések

Az eltűnt egyenlőség nyomában

Korábban már írtam arról, hogy nem tanácsos az új Munka Törvénykönyvéről a tömegmédiából tájékozódni. Szinte naponta tapasztalom, hogy a tervezetről szóló híradások, ha nem is tévesek, de igen sokszor elvesznek a részletekben, és olyan rendelkezéseket állítanak pellengérre, amelyek nem jelentősek, miközben sok fontos kérdésről egyáltalán nem hallani a sajtóban. Példaként említhetem a közvetlenül a nyugdíjazás előtt állókra vonatkozó “védett kor” intézményét, amelyet megítélésem szerint messze
. . . → Olvassa tovább: Az eltűnt egyenlőség nyomában

2011.12.16. – Az új munka törvénykönyve – Minden, amit a hatályba lépés előtt már tudni lehet

Minden, amit az új Munkatörvénykönyvéről a hatályba lépés előtt már tudni kell – elsősorban a versenyszféra és a közszolgálat humánpolitikával, emberi erőforrás gazdálkodással, munkajogi jogalkalmazással foglalkozó szakembereinek.

A képzés célja, hogy mindazok, akik munkáltatóként – vagy akár munkavállalóként – napi szinten a gyakorlatban találkoznak munkajogi jogszabályokkal és gyakorlatban alkalmazzák, megismerhessék mindazt, ami az új Mt bevezetésével hasznos és szükséges.

Az új munkajogi szabályozás rendszere, a
. . . → Olvassa tovább: 2011.12.16. – Az új munka törvénykönyve – Minden, amit a hatályba lépés előtt már tudni lehet