Nem kell, hogy a függőségünk definiálja az életünket!

Szponzorált tartalom

addiktológiai
addiktológiai

Sokat számít az, hogy honnan jövünk, ez azonban nem szabja meg azt, hogy hová tartunk. Tudom, hogy közhely, de sajnos az emberek erről sokszor elfeledkeznek. Volt pár ismerősöm, akiknek nem volt igazán egyszerű gyerekkoruk. Csak azok tudtak később egészséges felnőttekké válni, akik szembe mertek nézni az őket ért traumákkal. Ez nem egy egyszerű folyamat és rengeteg buktató is van benne.

Az egyik ilyen, hogy hagyjuk, hogy a traumáink definiáljanak minket. Azt értem ez alatt, hogy sokan úgy gondolják, hogy nem tudnak mit tenni. Rossz dolgok történtek velük a múltban és ettől bizonyos fajta emberek lettek. Én azonban úgy gondolom, hogy van ezen túl élet. Persze nem mindig sikerül egyedül túljutnunk az ilyen traumáinkon, de hát ezért vannak ott a barátaink és a családunk. Nagyon kevésszer igaz az, hogy valóban egyedül vagyunk.

Sok ember függőségekbe menekül a múltja elől. Biztosan ismertünk már ilyet. Én egy barátomon fedeztem fel az alkoholizmus jegyeit. Beszélgettünk erről és hajlandó volt addiktológiai segítséget kérni. Elkezdtem addiktológiai szolgáltatás után keresni az interneten és nemsokára megtaláltam a Felépülök nevű oldalt. Már a neve is tetszett, hiszen egy függőségekkel küzdő embernek pont egy ilyen reményteli, határozott kijelentés kell. Szinte könny szökött a szemembe, mikor elgondoltam, hogy a barátom számára is van remény.

Az oldal kellemesen van kialakítva. Érdekes is lenne, ha egy addiktológiai témájú oldal azzal kezdene, hogy idegesítő reklámokat nyom az arcunkba. Helyette az egész kialakítás inkább megnyugtatja az embert már akkor, mikor először belép. A színek és a menük elrendezése is profi munkáról árulkodik. Ez pedig nem egy hátrány, ha egy olyan komoly szolgáltatást akar igénybe venni az ember, mint az addiktológiai tanácsadás.

Megmutattam a barátomnak, hogy milyen addiktológiai szakemberek állnak a rendelkezésére, ha úgy döntene, hogy a Felépülők oldalát fogja választani. Meg volt elégedve a választékkal. Én pedig nagyon örültem, hogy az addiktológiai szakembereikről képek is voltak fenn. Így valóban egy kicsit képet tudunk alkotni arról, hogy kik fognak foglalkozni velünk. Ezek az emberek pedig mind nagyon megbízhatónak tűntek. Pontosan olyan embereknek, akikkel szívesen leülök megbeszélni a problémáimat. Persze ezt egy kép alapján nem lehet csak úgy kitalálni, ettől függetlenül, pozitívnak találtam ez a nyitott hozzáállást az oldalukról.

A legfőbb tanácsadók képei alatt pedig meg is találtam az email címüket. Fellélegeztem, hogy nem kell az elérhetőségükért mindent tűvé tennem. Ha azonban ezt nem láttam volna meg, akkor sem lett volna okom a pánikra, mivel a menüjükben lehet találni egy „kapcsolat” pontot. Itt nem csak az e-mailjük, hanem a telefonszámuk is meg volt található. Olyan komoly kérdésekben, mint a függőségek, mindenkinek megvan a saját, preferált kommunikációs útja. Lehet, hogy valaki nem a telefonon akarja elmondani ezeket a problémáit, hanem szívesebben írna meg egy e-mailt a saját tempójában, ahol át tud gondolni minden részletet.

Meggyőzött mindkettőnket az, amit láttunk a Felépülők oldalán, úgyhogy a barátom elhatározta magát és felhívta őket. Az ügyintéző nagyon körültekintő, diszkrét és odafigyelő volt. Figyeltem végig, hogy a barátom nem érzi-e kínosan magát, de egy pillanatig nem láttam rajta azt, hogy zavarba hozták volna.

Egész sok idő eltelt azóta, a barátom pedig sokkal jobban lett. Ezt pedig egyedül a Felépülők oldalának köszönhetjük. Ha nektek is van valakitek, akinél fennáll a függőség gyanúja, ajánljátok neki ezt az oldalt.