A Pannon-Safe segített a biztosítás megkötésében!

Szponzorált tartalom

biztosítás kötés
biztosítás kötés
Amikor kezdtem felnőni, borzasztóan elkezdtem sajnálni, hogy nagyon sok hasznos dolgot nem tanítanak az iskolákban. Ha tehetném, megreformálnám a dolgot. Az érzés csak erősödött, amikor az unokahúgom kezdett elérkezni arra a pontra, hogy felnő és szép lassan kirepül a családi fészekből. Ugyanis, fogalma sem volt arról, hogy például, hogyan kell kitölteni egy csekket, vagy, hogy hogyan kell bankszámlát nyitni. Ez szerintem nem ciki, hiszen, honnan is tudhatta volna?

Ugyanez a helyzet igazából minden más ügyintézéssel is: nem tudja hova kell menni, mik a fontos részek egy szerződésen, az adóbevallását is majdnem elfelejtette beadni, szóval, kicsit el van veszve még a felnőttek világában, de nem csodálom. És igazából ezt látom mindenkin, a saját gyerekeimen is.

De igazán csak akkor került bajba, amikor biztosítást kellett volna kötnie, egy utazás előtt. Az öcsémék is épp nyaralni voltak, amikor ez a kérdés felmerült, így ők nem tudtak neki segíteni, úgyhogy engem kért meg, hogy nézzünk valamit együtt.

Nagy szerencséje volt velem, mert szinte azonnal rátaláltam a pannonsafe.hu elnevezésű oldalra. Engem egyből meggyőzött a weboldal igényessége, és az átláthatósága. Mindent könnyen és gyorsan meg lehet találni rajta, nem kell kutakodni. Már pedig ez szerintem nagyon fontos, különösen egy alkusz cég esetében, hiszen az emberek többsége csak nagy nehezen tud eligazodni a biztosítások és hitelek világában.

A termékek menüpont alatt egyből meg is találtuk az utasbiztosítást, amit kerestünk. Vagyis, nem is kerestük, mert ugye rögtön megtaláltuk. El sem tudom mondani, hogy ez mekkora mázli volt, mert innen tudtuk meg, hogy az utasbiztosításnak nem képezi részét alapvetően a csomagok biztosítása. Ezt bizony, külön kell megkötni! Vagyis, egyfajta kiegészítő biztosítás formájában. De ugyanez igaz azokra az esetekre, ha például a repülő késik: ilyen esetben szintén megtéríti a kárt a biztosító, amennyiben megkötöttük rá a kiegészítőt.
Ami szerintem nagyon érdekes, és ezt is a Pannon-Safe (pannonsafe.hu) oldaláról tudtuk meg, hogy az utasbiztosítást akár online is meg lehet kötni, az utolsó pillanatban. Ami viszont fontos, hogy még országhatáron belül, indulás előtt kell ezt megtenni. Ugyanis, ha már elindultunk, akkor nem köthetjük meg az adott utazásra a biztosítást. Ez szerintem amúgy egy tök jó lehetőség, hiszen, ha valakinek hirtelen jut eszébe az utolsó előtti pillanatban, akkor sem kell aggódni.
De én azt javasoltam az unokahúgomnak is, hogy kérjen segítséget a szakértőktől, ugye a Pannon-Safe munkatársaitól, mert hát, már hosszú évek óta a szakmában vannak, biztos tudják, hogy mi lenne számára a legkedvezőbb ajánlat.
Fel is hívtuk őket telefonon, hogy mit javasolnak. Van egyébként több irodájuk is az országban, nem csak Budapesten, úgyhogy, akár személyesen is ki lehet kérni a tanácsukat és segítségüket.
A vonal túlsó végén nagyon kedvesek és segítőkészek voltak, mindenről felvilágosították az unokahúgomat. Ezután rá is vetettük magunkat az online kalkulátorra, ahol különféle feltételeket tudtunk beállítani, és ez alapján adta ki nekünk a rendszer, a feltételeknek megfelelő biztosításokat. Ezután újra telefonos segítséget kértünk a Pannon-Safe szakértőitől, de most már konkrétabb kérdéseket is fel tudtunk tenni.
Egy rövid beszélgetés után a segítségükkel meg is lett a biztosítás.
Bevallom, én másnap visszanéztem a pannonsafe.hu oldalára, mert meg akartam nézni, hogy a lakásbiztosításokról mit írnak, hiszen előző nap, olyan profin segítettek nekünk. Azt hiszem, ideje nekem is hozzájuk fordulnom, hogy segítsenek találni egy kedvezőbb lakásbiztosítást.