Munka törvénykönyve – Szijjártó: garantált a védett kor intézménye

szijjarto

Budapest, 2011. július 25., hétfő (MTI) – Garantálja a kormány a védett kor intézményét, vagyis azt, hogy 55 éves kor felett csak különösen indokolt esetben – például fegyelmi vétség esetén – lehet elbocsátani a munkavállalót – jelentette ki a miniszterelnök szóvivője hétfőn újságírók előtt.

Szijjártó Péter a munka törvénykönyvének a kormany.hu oldalon olvasható tervezetével kapcsolatban a kabinet ülése után hangsúlyozta: a dokumentum egy konzultációs munkaanyag,
. . . → Olvassa tovább: Munka törvénykönyve – Szijjártó: garantált a védett kor intézménye

Még változtathatunk a munka törvénykönyvén – hangsúlyozza a Fidesz

fidesz

A Fidesz országgyűlési frakciója a Nemzetgazdasági Minisztérium munkaanyagának tekinti a munka törvénykönyve módosításának tervezetét, és ha szükségesnek tartja, változtatásokat kezdeményez azon – mondta Kara Ákos képviselő kedden sajtótájékoztatón.

A kormánypárti frakció az elkövetkezendő hetekben tárgyalja meg a tervezetet, és ezt követően teszi meg javaslatát annak módosítására – tette hozzá a politikus, aki társadalmi vitát tart szükségesnek a változtatásokról.

Kara Ákos hangsúlyozta: a munkavállalói biztonság, a
. . . → Olvassa tovább: Még változtathatunk a munka törvénykönyvén – hangsúlyozza a Fidesz

Mától elérhető a Munka Törvénykönyve átfogó módosításának tervezete

munkat2

A koncepció széles körű egyeztetése az elmúlt hetekben kezdődött meg a társadalmi konzultáció keretében.

A tárca a tervezetet az elmúlt hetekben ismertette a Befektetői Tanács és a Vállalkozásfejlesztési Tanács napirendjén. A minisztérium a tervezet tudományos megalapozottsága érdekében véleményezésre kérte fel egyetemi tanszékek munkatársait, munkaügyi bíróságokat, legfelsőbb bírósági bírókat. A jogszabály kidolgozói az országos szakszervezeti konföderációknak és a munkáltatói érdekképviseleteknek szintén megküldték a koncepciót, hogy észrevételeiket
. . . → Olvassa tovább: Mától elérhető a Munka Törvénykönyve átfogó módosításának tervezete

Így változik a Munka Törvénykönyve, elfogadták a módosításokat

orszaggyules

Elfogadta hétfőn az Országgyűlés azt a munkaügyi törvénycsomagot, amely több ponton megváltoztatja a Munka törvénykönyvét, így a heti munkaidőt, a próbaidőt, valamint a szabadság kiadását. Megszavazták azt is, kilencven napig lesz folyósítható a jövőben az álláskeresési járadék, valamint átalakul az érdekegyeztetés, létrejön az új tanács.

A Ház a minősített többséget igénylő rendelkezéseket 296 igen szavazattal, 45 ellenében, míg az egyszerű többséget igénylő részeket 252 igen
. . . → Olvassa tovább: Így változik a Munka Törvénykönyve, elfogadták a módosításokat